wellness
Bar
Lobby
sportkomplexum
Bejarat
Dijak
FacebookTwitterYoutubeIwiw

Legfrissebb

Andy Roxburgh előadásait hallgatták a hazai edzők a Globallban

2012. jan. 25.
bevezető kép

A Szakmai Napokat dr. Vági Márton, az MLSZ főtitkára nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta: a másfél éve hivatalba lépett elnökség a magyar labdarúgás szakmai megújulását tűzte ki egyik fő céljául, a 110 éves honi futball utóbbi 25-30 éve ugyanis méltatlan volt a korábbi időszak eredményeihez. Mezey György, a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központjának vezetője ezt követően bemutatta a kétnapos rendezvény előadóját, Andy Roxburgh-öt, az UEFA technikai igazgatóját, akit az "európai labdarúgás lelkiismereteként" jellemzett a hallgatóságnak.
 

Andy Roxburgh előadása elején elárulta: az 1953-as angol-magyar (3:6) és az 1954-es magyar-angol (7:1) válogatott mérkőzés gyermekkorában rendkívül nagy hatással volt rá, és skótként egyáltalán nem bánta a magyar sikereket, sőt, nagyszerű érzéssel emlékezik vissza ezekre a mérkőzésekre. Mint mondta, mindig is Puskás Ferenc volt a legnagyobb példaképe, akinek négy gólját az 1960-as glasgow-i BEK-döntőben barátjával, Alex Fergusonnal a pálya széléről nézhette meg. Az UEFA technikai igazgatója hozzátette: 1996-ban egy továbbképzésen számos kollégája előtt interjút készíthetett Puskás Ferenccel, amit azóta is élete egyik legnagyobb élményének tart.

Partnerek

Magyar Labdarúgó szövetségMagyaroszági rendezvényszervezők és szolgáltatók szövetségeMagyar SzállodaszövetségTelkiTurisztikai Managerek SzövetségeSOS gyermekfalu